2011. szeptember 01.
Nyár. Amikor a hajad világosabb lesz, a bőröd sötétebb, a víz melegebb, az italok hidegebbek, a zene hangosabb, az éjszakák hosszabbak az élet pedig jobb lesz. Kár, hogy mindez egyetlen perc alatt eltűnt az életemből.
Kora reggel egyszer csak megszólal a telefonom ébresztő órája és vele együtt Amelia Lily. Ez pedig csak egyet jelent nálam: irány az iskola... Nem mondhatom hogy bármiféle érzékem lenne ahhoz, hogy 7:30-kor felkeljek, elkészüljek a reggeli teendőimmel, és elhagyjam a szobámat. De muszáj lesz. Viszont olyan hulla fáradt vagyok, mint még soha életemben. Én megpróbáltam, rám senki se mondhatja, hogy nem próbáltam meg, mert megpróbáltam korán lefeküdni... Nos kinek mi a korán, nálam az olyan éjjel 12 és 2 között van. Nehéz visszaállni. És igen, most meg megpróbáltam felkelni... De inkább fogtam benyomtam a "szundi" gombot, és a fejemre húztam a takarót. Reménytelen eset vagyok, nem kell mondani. 10 perc múlva megint csak riasztott a telefonom, és mivel nem szándékoztam elkésni azért most már fel is keltem.
Első utam a fürdőszobába vezetett, ahol egy 2 igen különös látvány fogadott. Egy: a húgom ( Janette) éppen füvezett, kettő: valami igen hajmeresztő látvány fogadott a tükörben... Egyik jobb, mint a másik! Természetesen így a reggel egy nagy nagy veszekedéssel kezdődött. Miután fogtam és kidobtam az ablakon Janette csikkjét egy kiselőadást tartottam neki abból, hogy én nem fogok majd neki segíteni 20 év múlva, amikor majd le akar állni a prostituációval és inkább rehabra menne, mert igen, ha így folytatja akkor nincsenek túl szép kilátásai a jövőre nézve. Ő azonban mindenre fittyet hányva kiment a fürdőből és hozzám vágta, hogy " egyenlőre TE vagy itt a ribanc". Kedves mit ne mondjak. Istenem annyira kitud borítani ilyenkor, hogy legszívesebben... És ez is apa hibája! Ha nem hagyott volna itt minket évekkel ezelőtt Janette nem omlott volna össze, és akkor még most is teljesen normális családban élhetnénk. De nem, mert neki "több szabadság kell". Akkor meg ne csináljon gyereket!!! Mindegy. Úgy döntöttem a napom további részét nem szándékozom bosszankodással tölteni, ezért inkább gyorsan lezuhanyoztam, hajat és sminket csináltam és lementem reggelizni. Anya gofrit sütött.. Hát igen, ez nagyon megy a neki. Gyorsan megettem kettő szeletet, bedobáltam a cuccaimat, adtam anyunak egy puszit és féllábbal már kint is voltam az utcán.
Lebaktattam a metróhoz, ahol már ott volt legjobb barátnőm, Lisa. Lisa-val baba korunk óta barátok vagyunk, és (általában) mindent együtt csinálunk. Mikor 6 évesen elkezdtem balettozni, ő is belépett, hogy minél több időt töltsünk együtt (na meg persze azért, hogy nehogy legyen egy új LB-m)
- Szia te drága!- köszöntem neki
- Helló belló. Nem tudtam, hogy a csíkos idén is hódít.- adott egy puszit.- De láthatóan, neked minden jól áll.
- Hát igen, nincs mit tenni. Kihasználom természet adta szépségem.- dicsértem meg magam
- Na most tudod, azt kéne mondanod, hogy "ugyan már, rajtad áll a világon a legjobban a virág mintás ruha"- utánozta el a hangommal
- Tudom, hogy úgy is tudod, szóval...- nem tudtam megállni, hogy ne röhögjem el magam "durcás" fején. Annyira bírom, hogy Lisa mindig ilyen. Egyszerűen nem lehet megbántani, mindent olyan lazán kezel. Talán ezért is van az, hogy még a fiúk is szeretnek vele egy társaságban lenni. Jó mondjuk, Lisa-nak könnyű, 3 fiú tesója van, és ő volt az utolsó gyerek a családban. A bátyjai pedig sokat foglalkoznak vele.
Miközben mi elcseverésztünk a metró is megérkezett, így felszállhattunk. Út közben átrágtuk magunkat a szokásos témákon: nyár, hiány, fáradság, divat, fiúk, pletykák meg a többi.
Mikor odaértünk a sulihoz kis csapatunk immár teljes létszámmal büszkélkedhetett. Mert amint felmásztunk a lépcsőn Lily egyből a ránk ugrott, és úgy köszöntött minket. Lily-t az első osztályban ismertük meg, már akkor látszott rajta, hogy nincs sok ésszel megáldva, viszont hihetetlenül kedves, és jó szívű, ezért mindenki szerette. Főleg a pasija, Matt. Olyan édesek együtt, szinte jó rájuk nézni, ugyan akkor megesz a sárga irigység, hogy már 2 éve járnak... Nekem meg még mindig nincsen pasim, bár mondjuk nem igazán akarok. Így is sok gondom van, és akkor még ott van a húgom. Nem férne bele. Beszélgetésünket a csengő hangja zavarta meg... Istenemre mondom gyűlölöm ezt a hangot!!! Nem lehetett volna valami... kevésbé frusztrálóbb hang???
Bementünk az én első órájára... Föcire... Ne.. Kérlek ne mondj semmit, így is elég nagy kínzás volt végig ülni 50 percet, és közben hallgatni Mrs. Wong vinnyogó hangját, amit arról beszél, hogy "őt nem érdekli, hogy tegnap még nyár volt, most már iskola van, és nem nézi el senkinek se a lustaságát, vagy a hanyagságát, ha kell, már az első órán 1-est ad mindenkinek.." Hogy mekkora egy rohadék!!! Jó igaza van, elkezdődött a suli, de legalább egy ici-picit elnézőbb lehetne. Mondjuk holnap, vagy azután... Az a rossz a suliban... hogy van, vagyis inkább az, hogy itt rettentő fontosnak találják azt, hogy Amerika részei mikor, hogyan, és miért alakultak ki. Jó megértem, ismerjük meg élővilágunkat.. De a legeldugottabb nyomorék kis szigetek, ahol a lakosság száma 3+ 6 kecske, az nekünk miért fontos??!! Imádom, amikor korán reggel felidegesítik az agyam.. Nincs jobb dolguk ezeknek az embereknek? A csengő felszabadító hangja úgy hatott mindenkire, mint jegesmacira a jég, szabadság érzés töltötte be a teret, amit a tanár akkor vett észre, amikor egyszerre 15 gyerek próbált kifutni 1 ajtón, de nem jött össze. Nem elég halkan hozzátette " csürhe banda, nem jók semmire..." Az ilyen ember minek tanár? Ha ennyire utálja a "gyerekeket", akkor a bazi nagy tudásával menjen egyetemi tanárnak. Ott van 50 hallgató, akik minden szavát lesik, és egyfolytában nyaliznak a jobb jegyért...
Nagy mázli, hogy a szünet az "Szent, és sérthetetlen". Mindenki kitódul az udvarra a jó idő miatt, és az egész város a mi diskurálásunktól zeng. Mielőtt mi lementünk volna az udvarra gyorsan vettem magamnak egy életmentő kávét. Komolyan ez a neve, így van kiírva az kávé automata kis lapocskájára. De a neve önmagáért beszél. Miután megittam kimentünk, és ott folytattuk tovább a mondandónkat.
- Igazából, örülök, hogy első évesek lettünk. Tudjátok miért?? Mert végre mi is első bálozók lehetünk!!!- ujjongott Lisa.- Óvodás korom óta erről álmodok, és most végre én is tagja lehetek. Mesés ruhák, fejedelmi cipők, mesébe illő.... minden!- folytatta
- Ja, mert a szekrényed nincs tele " fejedelmi cipőkkel"- figurázta ki Matt.
- Most még nevetsz, de kíváncsi leszek az arcodra amikor majd meglátod Lily-t abban a ruhában, amit a múltkor láttam neki! Hidd el, akkor majd nem gúnyos vigyor fog ülni az arcodon...- mondta Lisa. Szegény Lily erre csak elvörösödött.
- És te, Carrie? Te már eldöntötted, hogy miben leszel?- kérdezte Lily
- Nem, még semmit sem tudom. Azt sem, hogy kivel mennék, azt sem, hogy miben leszek... De hát még messze van, lesz elég időm mindent kigondolni...- mondtam. Lisa erre felnevetett
- Carrie, most ugye ugratsz?! Te is tudod, ha egyszer beindul neked az év, meg a tánc, akkor kész, vége mindennek. Semmire se marad majd időd, és Te sem akarsz majd magadnak egy szusszanásnyi időt, mert téged csak a tánc éltet. És ezt, TE is nagyon jól tudod!- mondta Lisa
- Tudom, persze, hogy tudom, de még csak most lett vége a nyárnak, és még annyi mindent szeretnék csinálni a bál előtt... Bár semmire se lesz időm...- gondolkodtam el. Lily egyszer csak felkapta a fejét, de nem rám, vagy a beszélgetésre. Hanem a lépcsőn gyülekező kis csapatra.
- Carrie Elisabeth Fields... Asszem megvan a kísérőd...- mutatta fejével Lily, mire mindannyian odanéztünk.
És ott állt, a lépcső legtetején az az egyetlen egy személy, akit soha többé nem akartam látni. Az a személy, akitől az első csókomat kaptam, és aki faképnél hagyott, mert elment"világot látni". Persze a hülye is tudta, hogy ez csak kamu, igazából a szülei vették ki egy családi mizéria miatt. Aki nem más, mint George Jackson. Tekintete végig rajtam pihent, és úgy látszott, nem akarja másfelé fordítani. Próbáltam minél nagyobb megvetettséget, sajnálatot, és utálatot kifejezni. Gyűlölöm, amiért azt tette velem, amit tett... Megpróbálhatsz valakinek megbocsátani, sőt meglehet még egy "ilyen" embernek is bocsájtani... De egy vérig sértett, kamasz lányról beszélünk, aki legszívesebben ráküldeni az FBI-t... Máris nem olyan egyszerű ez a dolog, nem igaz? Elfordítottam róla fejem, megpróbáltam tovább beszélgetni a barátaimmal. 6 aggódó szempár szegeződött rám, akiknek karja féllendületben, hogy elkapják ájult testemet. A baj csak az, hogy nem lettem rosszul, nem ájultam el... és igazából semmi bajom se volt.
- Ugyan már, kérlek... Előbb lövöm magam fejbe és adom el a szerveimet, minthogy ezzel egy légtért szívjak!!!- mondtam
- Nos, akkor aszt hiszem hívhatjuk a kórházat, mivel van vele közös óránk, és éppen erre tart.- tájékoztatott Lisa
- Mondjátok meg anyunak, hogy szeretem, és Janette-nek, hogy kísérteni fogom minden éjjel köszönöm...- mondta, majd megindultam szépen egyenesen be a következő óra termébe. Pechemre George nem fogta a lapot, ezért inkább utánam jött. Ezt a szerencsétlent!!! Gondoltam lerázom, ezért bementem a lánymosdóba... Oda csak nem jön be!!?? És valóban, nem jött be. Mától ez lesz a határ vonal közte és a hányásom közt. De egyszer a szünet is véget ér... És akkor nekem végem!!!
A következő másodpercben megszólalt a csengő, nekem pedig órára kellett mennem. A következő jelenetet letagadom, hogy én lettem volna, nem de hogy is!!! Az a csaj, aki épp, hogy csak kikukkantott a wc-ből, és aztán pedig ruhásnak eredt, az nem én voltam!! Az egy rémült kislány volt, én kint voltam az udvaron. A következő óra, angol irodalom. Szeretem ezt a tantárgyat, a tanárunk is tök jó fej (legalábbis velem az) meg szerintem érdekes. Olvasni is szeretek, ha lenne rá időm biztos többet olvasnék... És ez most hihetetlenül bénán hangzott.... Nem baj Elisabeth, majd belejössz, mondogatta anyám, amikor először kezdtem neki a balettnak. Bementem a terembe, ahol Lisa már várt rám. Bár egy szót se szólt, én mégis mindent megértettem, amit a szemében láttam. " Jól vagy? Mert hanem, akkor van egy tervem..." Biztatóan rámosolyogtam, és közben elsuttogtam egy "minden oké"-t. Lisa vette az adást, és egyből belekezdett a mondandójába az ikrekkel. Én meg leültem, pontosan a barátnőm mögötti padba. Elővettem a Lolita-t, ez volt a nyár kötelező olvasmánya... Nem értem, miért forog manapság MINDEN a szex körül??!! Elolvastam a könyvet, de bárcsak ne tettem volna! Most minden idősebb pasiról az jut az eszembe, hogy "vigyázat pedofil!!!". Remek. Egyszer csak valaki nagy robajjal levágja magát mellém. Felé fordítottam a fejem, és ekkor lepergett előttem az egész életem. A szemem sarkából láttam, Lisa rémült tekintetét, és azt, hogy kivesz a táskájából egy tampont, és próbálja nekem észrevétlenül odacsúsztatni. Mer igen, a mellettem lévő padban nem más ült, mint George. Hát ezt nem hiszem. Rám vetett egy csábos mosolyt, mire én elfintorodtam,.
- Szia Carrie. Rég találkoztunk.- mondta
- Hát... Nem elég rég ahhoz, hogy elfelejtselek, és mindazt, amit tettél.- mondtam
- Végül is.... csak 2 éve volt..- gondolkodott el rajta
- Mondom én...- tetéztem tovább a dolgot
- Szóval akkor semmiféle esélyem sincs, hogy meghívjalak... Hm... nem is tudom, mondjuk egy hamburger-re??- kérdezte
- Ezt remekül látod, nincs, plusz nem eszem semmilyen hizlaló vagy az átlagnál zsírosabb kajákat. Bocsi.- mondtam elhúzott hangom
- Ez különös, tekintve, hogy mikor utoljára találkoztunk egy 10 centis hamburgert próbáltál átharapni, és sikerült!- mondta kicsit erőltetett hangon
- Nos, az 2 évvel ezelőtt volt, és azóta sok minden változott, többek között az étkezésem, és a baráti köreim.- mondtam
- Miss Fields és Mr. Jackson ha befejezték a bájcsevejt talán elkezdeném az órát...- süvített ránk az.... új irodalom tanár???!!!
Ez nem lehet, ilyen nincs... Nem tettem semmi rosszat, akkor meg miért büntet az ég ezekkel??!!! De ilyen komolyan nincs! Nemelég , hogy visszajött ez az idegsítő rohadék, akit a hátam közepére sem kívánnék, de akkor még az egyetlen, komolyan mondom az egyetlen rendes tanárt meg leváltják egy 50-es, macskás, morcos kinézetű, zsémbes nőre... Ez nagyon nem az én napon. Tovább megyek, ez nagyon nem az én évem lesz!!! Az egész órát kussban töltöttem, egyenesen előre néztem, végig a táblát és a tanárt figyeltem és egyszer sem fordítottam oldalra a fejem. Talán ezzel kicsit enyhítettem a tanárnő haragján.
Amint kicsengettek megfogtam Lisa karját és úgy futottam i a teremből. Elmondtam neki mindent ami az óra előtt lezajlott, mind a fejemben, mind a beszélgetés... szóval mindent. Lisa türelmesen végig hallgatott majd csupán ennyit mondott. "Ezen még gondolkodnom kell." Egész ebédszünetben csöndben volt, és szinte hallani lehetett hogy forognak az agykerekei. Én mindeközben próbáltam minél kevesebbszer összeakadni George-val, és próbáltam kicsit ellazulni és elfelejteni minden gondomat. Hát nem ment. De nagyon nem. Lily és Matt később jöttek ki óráról, de ebédnél (mint mindig) mellénk ültek.
- Juuuuuj, Carrie muszáj, hogy elgyertek velünk szombaton a moziba!!!- sikította Lily
- Benne vagyok, de mit néznénk meg??- kérdeztem miközben egy sonkás szendvicset majszoltam
- Az új zombis filmet, tudod, amiben a csaj beleszeret a zombiba és zombi meg...- hadarta el Lily, de közbe vágtam mert tudtam, hogy elmondaná az egészet
- Remek, tuti ott leszek! Szerintem Lisa is, de én a helyetekben nem zavarnám meg, megint agyal valamin...- mondtam
- Wíííííí szupi, akkor szombaton délután 4-kor az 56-os metró megállónál.- mondta Lily, majd beleevett a salátájába.
- Mary már nagyon várja, egyenlőre oktalanul.- mondta Matt
- Héj, ez nem is igaz, azért várom.... mert.... mert...- próbálta folytatni a mondatot Lily de nem jutott semmi se eszébe.
- Mert miért ne.- fejezte be a mondatot Matt, majd finoman megcsókolta barátnőjét.
- Hát srácok, legalább Ti jól vagytok.- mondtam
A nap többi része unalmasan telt, szerencsémre többször már nem kellett találkoznom George-val. Órák után Lisa-val lementünk táncra, ami nagyon jól jött. Ez az egyetlen hely, ahol tényleg kiengedhetem magam, ahol tényleg eltűnnek a gondjaim. Csak a balettal tudom kiengedni a gőzt. Mivel ez még csak az első nap volt leginkább csak bemelegítettünk és picit táncoltunk. Edzés után elköszöntem Lisa-tól és haza mentem. Fáradtam dőltem végig az ágyon és kicsit kitomboltam a dühömet. Elmentem lezuhanyozni, és felvettem egy itthoni ruhát, majd bekapcsoltam a gépem. Mindenhol olyan kiírások voltak, mint " neeeee már megint suli..." vagy " utálom az életem." szóval valóban, senki se örült a sulinak. Ahogy nézegettem az adatlapom és a híreket, észrevettem, hogy jött egy felkérésem. Rákattintottam a kis ikonra, és akkor láttam, hogy ki is kér fel ismerősnek: George Jackson. Elgondolkodtam mindazon ami ma történt, visszapörgettem magamban mindazt, ami vele együtt éltem. És rájöttem arra, hogy még mindig nem tudtam megbocsájtani se neki, se magamnak. Ezért nem kattintottam rá se az "elfogad" és a "nem ismerem" gombra. Hanem becsuktam a kis ablakot és hagytam, hogy még emésszem a múltat...
Nyár. Amikor a hajad világosabb lesz, a bőröd sötétebb, a víz melegebb, az italok hidegebbek, a zene hangosabb, az éjszakák hosszabbak az élet pedig jobb lesz. Kár, hogy mindez egyetlen perc alatt eltűnt az életemből.
Kora reggel egyszer csak megszólal a telefonom ébresztő órája és vele együtt Amelia Lily. Ez pedig csak egyet jelent nálam: irány az iskola... Nem mondhatom hogy bármiféle érzékem lenne ahhoz, hogy 7:30-kor felkeljek, elkészüljek a reggeli teendőimmel, és elhagyjam a szobámat. De muszáj lesz. Viszont olyan hulla fáradt vagyok, mint még soha életemben. Én megpróbáltam, rám senki se mondhatja, hogy nem próbáltam meg, mert megpróbáltam korán lefeküdni... Nos kinek mi a korán, nálam az olyan éjjel 12 és 2 között van. Nehéz visszaállni. És igen, most meg megpróbáltam felkelni... De inkább fogtam benyomtam a "szundi" gombot, és a fejemre húztam a takarót. Reménytelen eset vagyok, nem kell mondani. 10 perc múlva megint csak riasztott a telefonom, és mivel nem szándékoztam elkésni azért most már fel is keltem.
Első utam a fürdőszobába vezetett, ahol egy 2 igen különös látvány fogadott. Egy: a húgom ( Janette) éppen füvezett, kettő: valami igen hajmeresztő látvány fogadott a tükörben... Egyik jobb, mint a másik! Természetesen így a reggel egy nagy nagy veszekedéssel kezdődött. Miután fogtam és kidobtam az ablakon Janette csikkjét egy kiselőadást tartottam neki abból, hogy én nem fogok majd neki segíteni 20 év múlva, amikor majd le akar állni a prostituációval és inkább rehabra menne, mert igen, ha így folytatja akkor nincsenek túl szép kilátásai a jövőre nézve. Ő azonban mindenre fittyet hányva kiment a fürdőből és hozzám vágta, hogy " egyenlőre TE vagy itt a ribanc". Kedves mit ne mondjak. Istenem annyira kitud borítani ilyenkor, hogy legszívesebben... És ez is apa hibája! Ha nem hagyott volna itt minket évekkel ezelőtt Janette nem omlott volna össze, és akkor még most is teljesen normális családban élhetnénk. De nem, mert neki "több szabadság kell". Akkor meg ne csináljon gyereket!!! Mindegy. Úgy döntöttem a napom további részét nem szándékozom bosszankodással tölteni, ezért inkább gyorsan lezuhanyoztam, hajat és sminket csináltam és lementem reggelizni. Anya gofrit sütött.. Hát igen, ez nagyon megy a neki. Gyorsan megettem kettő szeletet, bedobáltam a cuccaimat, adtam anyunak egy puszit és féllábbal már kint is voltam az utcán.
 |
| Carrie ruhája |
- Szia te drága!- köszöntem neki
- Helló belló. Nem tudtam, hogy a csíkos idén is hódít.- adott egy puszit.- De láthatóan, neked minden jól áll.
- Hát igen, nincs mit tenni. Kihasználom természet adta szépségem.- dicsértem meg magam
- Na most tudod, azt kéne mondanod, hogy "ugyan már, rajtad áll a világon a legjobban a virág mintás ruha"- utánozta el a hangommal
- Tudom, hogy úgy is tudod, szóval...- nem tudtam megállni, hogy ne röhögjem el magam "durcás" fején. Annyira bírom, hogy Lisa mindig ilyen. Egyszerűen nem lehet megbántani, mindent olyan lazán kezel. Talán ezért is van az, hogy még a fiúk is szeretnek vele egy társaságban lenni. Jó mondjuk, Lisa-nak könnyű, 3 fiú tesója van, és ő volt az utolsó gyerek a családban. A bátyjai pedig sokat foglalkoznak vele.
.jpg) |
| Lisa ruhája |
Mikor odaértünk a sulihoz kis csapatunk immár teljes létszámmal büszkélkedhetett. Mert amint felmásztunk a lépcsőn Lily egyből a ránk ugrott, és úgy köszöntött minket. Lily-t az első osztályban ismertük meg, már akkor látszott rajta, hogy nincs sok ésszel megáldva, viszont hihetetlenül kedves, és jó szívű, ezért mindenki szerette. Főleg a pasija, Matt. Olyan édesek együtt, szinte jó rájuk nézni, ugyan akkor megesz a sárga irigység, hogy már 2 éve járnak... Nekem meg még mindig nincsen pasim, bár mondjuk nem igazán akarok. Így is sok gondom van, és akkor még ott van a húgom. Nem férne bele. Beszélgetésünket a csengő hangja zavarta meg... Istenemre mondom gyűlölöm ezt a hangot!!! Nem lehetett volna valami... kevésbé frusztrálóbb hang???
Bementünk az én első órájára... Föcire... Ne.. Kérlek ne mondj semmit, így is elég nagy kínzás volt végig ülni 50 percet, és közben hallgatni Mrs. Wong vinnyogó hangját, amit arról beszél, hogy "őt nem érdekli, hogy tegnap még nyár volt, most már iskola van, és nem nézi el senkinek se a lustaságát, vagy a hanyagságát, ha kell, már az első órán 1-est ad mindenkinek.." Hogy mekkora egy rohadék!!! Jó igaza van, elkezdődött a suli, de legalább egy ici-picit elnézőbb lehetne. Mondjuk holnap, vagy azután... Az a rossz a suliban... hogy van, vagyis inkább az, hogy itt rettentő fontosnak találják azt, hogy Amerika részei mikor, hogyan, és miért alakultak ki. Jó megértem, ismerjük meg élővilágunkat.. De a legeldugottabb nyomorék kis szigetek, ahol a lakosság száma 3+ 6 kecske, az nekünk miért fontos??!! Imádom, amikor korán reggel felidegesítik az agyam.. Nincs jobb dolguk ezeknek az embereknek? A csengő felszabadító hangja úgy hatott mindenkire, mint jegesmacira a jég, szabadság érzés töltötte be a teret, amit a tanár akkor vett észre, amikor egyszerre 15 gyerek próbált kifutni 1 ajtón, de nem jött össze. Nem elég halkan hozzátette " csürhe banda, nem jók semmire..." Az ilyen ember minek tanár? Ha ennyire utálja a "gyerekeket", akkor a bazi nagy tudásával menjen egyetemi tanárnak. Ott van 50 hallgató, akik minden szavát lesik, és egyfolytában nyaliznak a jobb jegyért...
Nagy mázli, hogy a szünet az "Szent, és sérthetetlen". Mindenki kitódul az udvarra a jó idő miatt, és az egész város a mi diskurálásunktól zeng. Mielőtt mi lementünk volna az udvarra gyorsan vettem magamnak egy életmentő kávét. Komolyan ez a neve, így van kiírva az kávé automata kis lapocskájára. De a neve önmagáért beszél. Miután megittam kimentünk, és ott folytattuk tovább a mondandónkat.
- Igazából, örülök, hogy első évesek lettünk. Tudjátok miért?? Mert végre mi is első bálozók lehetünk!!!- ujjongott Lisa.- Óvodás korom óta erről álmodok, és most végre én is tagja lehetek. Mesés ruhák, fejedelmi cipők, mesébe illő.... minden!- folytatta
- Ja, mert a szekrényed nincs tele " fejedelmi cipőkkel"- figurázta ki Matt.
- Most még nevetsz, de kíváncsi leszek az arcodra amikor majd meglátod Lily-t abban a ruhában, amit a múltkor láttam neki! Hidd el, akkor majd nem gúnyos vigyor fog ülni az arcodon...- mondta Lisa. Szegény Lily erre csak elvörösödött.
- És te, Carrie? Te már eldöntötted, hogy miben leszel?- kérdezte Lily
- Nem, még semmit sem tudom. Azt sem, hogy kivel mennék, azt sem, hogy miben leszek... De hát még messze van, lesz elég időm mindent kigondolni...- mondtam. Lisa erre felnevetett
- Carrie, most ugye ugratsz?! Te is tudod, ha egyszer beindul neked az év, meg a tánc, akkor kész, vége mindennek. Semmire se marad majd időd, és Te sem akarsz majd magadnak egy szusszanásnyi időt, mert téged csak a tánc éltet. És ezt, TE is nagyon jól tudod!- mondta Lisa
- Tudom, persze, hogy tudom, de még csak most lett vége a nyárnak, és még annyi mindent szeretnék csinálni a bál előtt... Bár semmire se lesz időm...- gondolkodtam el. Lily egyszer csak felkapta a fejét, de nem rám, vagy a beszélgetésre. Hanem a lépcsőn gyülekező kis csapatra.
- Carrie Elisabeth Fields... Asszem megvan a kísérőd...- mutatta fejével Lily, mire mindannyian odanéztünk.
És ott állt, a lépcső legtetején az az egyetlen egy személy, akit soha többé nem akartam látni. Az a személy, akitől az első csókomat kaptam, és aki faképnél hagyott, mert elment"világot látni". Persze a hülye is tudta, hogy ez csak kamu, igazából a szülei vették ki egy családi mizéria miatt. Aki nem más, mint George Jackson. Tekintete végig rajtam pihent, és úgy látszott, nem akarja másfelé fordítani. Próbáltam minél nagyobb megvetettséget, sajnálatot, és utálatot kifejezni. Gyűlölöm, amiért azt tette velem, amit tett... Megpróbálhatsz valakinek megbocsátani, sőt meglehet még egy "ilyen" embernek is bocsájtani... De egy vérig sértett, kamasz lányról beszélünk, aki legszívesebben ráküldeni az FBI-t... Máris nem olyan egyszerű ez a dolog, nem igaz? Elfordítottam róla fejem, megpróbáltam tovább beszélgetni a barátaimmal. 6 aggódó szempár szegeződött rám, akiknek karja féllendületben, hogy elkapják ájult testemet. A baj csak az, hogy nem lettem rosszul, nem ájultam el... és igazából semmi bajom se volt.
- Ugyan már, kérlek... Előbb lövöm magam fejbe és adom el a szerveimet, minthogy ezzel egy légtért szívjak!!!- mondtam
- Nos, akkor aszt hiszem hívhatjuk a kórházat, mivel van vele közös óránk, és éppen erre tart.- tájékoztatott Lisa
- Mondjátok meg anyunak, hogy szeretem, és Janette-nek, hogy kísérteni fogom minden éjjel köszönöm...- mondta, majd megindultam szépen egyenesen be a következő óra termébe. Pechemre George nem fogta a lapot, ezért inkább utánam jött. Ezt a szerencsétlent!!! Gondoltam lerázom, ezért bementem a lánymosdóba... Oda csak nem jön be!!?? És valóban, nem jött be. Mától ez lesz a határ vonal közte és a hányásom közt. De egyszer a szünet is véget ér... És akkor nekem végem!!!
A következő másodpercben megszólalt a csengő, nekem pedig órára kellett mennem. A következő jelenetet letagadom, hogy én lettem volna, nem de hogy is!!! Az a csaj, aki épp, hogy csak kikukkantott a wc-ből, és aztán pedig ruhásnak eredt, az nem én voltam!! Az egy rémült kislány volt, én kint voltam az udvaron. A következő óra, angol irodalom. Szeretem ezt a tantárgyat, a tanárunk is tök jó fej (legalábbis velem az) meg szerintem érdekes. Olvasni is szeretek, ha lenne rá időm biztos többet olvasnék... És ez most hihetetlenül bénán hangzott.... Nem baj Elisabeth, majd belejössz, mondogatta anyám, amikor először kezdtem neki a balettnak. Bementem a terembe, ahol Lisa már várt rám. Bár egy szót se szólt, én mégis mindent megértettem, amit a szemében láttam. " Jól vagy? Mert hanem, akkor van egy tervem..." Biztatóan rámosolyogtam, és közben elsuttogtam egy "minden oké"-t. Lisa vette az adást, és egyből belekezdett a mondandójába az ikrekkel. Én meg leültem, pontosan a barátnőm mögötti padba. Elővettem a Lolita-t, ez volt a nyár kötelező olvasmánya... Nem értem, miért forog manapság MINDEN a szex körül??!! Elolvastam a könyvet, de bárcsak ne tettem volna! Most minden idősebb pasiról az jut az eszembe, hogy "vigyázat pedofil!!!". Remek. Egyszer csak valaki nagy robajjal levágja magát mellém. Felé fordítottam a fejem, és ekkor lepergett előttem az egész életem. A szemem sarkából láttam, Lisa rémült tekintetét, és azt, hogy kivesz a táskájából egy tampont, és próbálja nekem észrevétlenül odacsúsztatni. Mer igen, a mellettem lévő padban nem más ült, mint George. Hát ezt nem hiszem. Rám vetett egy csábos mosolyt, mire én elfintorodtam,.
- Szia Carrie. Rég találkoztunk.- mondta
- Hát... Nem elég rég ahhoz, hogy elfelejtselek, és mindazt, amit tettél.- mondtam
- Végül is.... csak 2 éve volt..- gondolkodott el rajta
- Mondom én...- tetéztem tovább a dolgot
- Szóval akkor semmiféle esélyem sincs, hogy meghívjalak... Hm... nem is tudom, mondjuk egy hamburger-re??- kérdezte
- Ezt remekül látod, nincs, plusz nem eszem semmilyen hizlaló vagy az átlagnál zsírosabb kajákat. Bocsi.- mondtam elhúzott hangom
- Ez különös, tekintve, hogy mikor utoljára találkoztunk egy 10 centis hamburgert próbáltál átharapni, és sikerült!- mondta kicsit erőltetett hangon
- Nos, az 2 évvel ezelőtt volt, és azóta sok minden változott, többek között az étkezésem, és a baráti köreim.- mondtam
- Miss Fields és Mr. Jackson ha befejezték a bájcsevejt talán elkezdeném az órát...- süvített ránk az.... új irodalom tanár???!!!
Ez nem lehet, ilyen nincs... Nem tettem semmi rosszat, akkor meg miért büntet az ég ezekkel??!!! De ilyen komolyan nincs! Nemelég , hogy visszajött ez az idegsítő rohadék, akit a hátam közepére sem kívánnék, de akkor még az egyetlen, komolyan mondom az egyetlen rendes tanárt meg leváltják egy 50-es, macskás, morcos kinézetű, zsémbes nőre... Ez nagyon nem az én napon. Tovább megyek, ez nagyon nem az én évem lesz!!! Az egész órát kussban töltöttem, egyenesen előre néztem, végig a táblát és a tanárt figyeltem és egyszer sem fordítottam oldalra a fejem. Talán ezzel kicsit enyhítettem a tanárnő haragján.
Amint kicsengettek megfogtam Lisa karját és úgy futottam i a teremből. Elmondtam neki mindent ami az óra előtt lezajlott, mind a fejemben, mind a beszélgetés... szóval mindent. Lisa türelmesen végig hallgatott majd csupán ennyit mondott. "Ezen még gondolkodnom kell." Egész ebédszünetben csöndben volt, és szinte hallani lehetett hogy forognak az agykerekei. Én mindeközben próbáltam minél kevesebbszer összeakadni George-val, és próbáltam kicsit ellazulni és elfelejteni minden gondomat. Hát nem ment. De nagyon nem. Lily és Matt később jöttek ki óráról, de ebédnél (mint mindig) mellénk ültek.
- Juuuuuj, Carrie muszáj, hogy elgyertek velünk szombaton a moziba!!!- sikította Lily
- Benne vagyok, de mit néznénk meg??- kérdeztem miközben egy sonkás szendvicset majszoltam
- Az új zombis filmet, tudod, amiben a csaj beleszeret a zombiba és zombi meg...- hadarta el Lily, de közbe vágtam mert tudtam, hogy elmondaná az egészet
- Remek, tuti ott leszek! Szerintem Lisa is, de én a helyetekben nem zavarnám meg, megint agyal valamin...- mondtam
- Wíííííí szupi, akkor szombaton délután 4-kor az 56-os metró megállónál.- mondta Lily, majd beleevett a salátájába.
- Mary már nagyon várja, egyenlőre oktalanul.- mondta Matt
- Héj, ez nem is igaz, azért várom.... mert.... mert...- próbálta folytatni a mondatot Lily de nem jutott semmi se eszébe.
- Mert miért ne.- fejezte be a mondatot Matt, majd finoman megcsókolta barátnőjét.
- Hát srácok, legalább Ti jól vagytok.- mondtam
A nap többi része unalmasan telt, szerencsémre többször már nem kellett találkoznom George-val. Órák után Lisa-val lementünk táncra, ami nagyon jól jött. Ez az egyetlen hely, ahol tényleg kiengedhetem magam, ahol tényleg eltűnnek a gondjaim. Csak a balettal tudom kiengedni a gőzt. Mivel ez még csak az első nap volt leginkább csak bemelegítettünk és picit táncoltunk. Edzés után elköszöntem Lisa-tól és haza mentem. Fáradtam dőltem végig az ágyon és kicsit kitomboltam a dühömet. Elmentem lezuhanyozni, és felvettem egy itthoni ruhát, majd bekapcsoltam a gépem. Mindenhol olyan kiírások voltak, mint " neeeee már megint suli..." vagy " utálom az életem." szóval valóban, senki se örült a sulinak. Ahogy nézegettem az adatlapom és a híreket, észrevettem, hogy jött egy felkérésem. Rákattintottam a kis ikonra, és akkor láttam, hogy ki is kér fel ismerősnek: George Jackson. Elgondolkodtam mindazon ami ma történt, visszapörgettem magamban mindazt, ami vele együtt éltem. És rájöttem arra, hogy még mindig nem tudtam megbocsájtani se neki, se magamnak. Ezért nem kattintottam rá se az "elfogad" és a "nem ismerem" gombra. Hanem becsuktam a kis ablakot és hagytam, hogy még emésszem a múltat...
